Ünnepel a Művésztelep

Idén 40. alkalommal szervezi meg a Homoródmente Művészetéért Alapítvány (HMA) a Homoródszentmártoni Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábort. Ebből az alkalomból szeretnénk, hogyha az Alkotótábor felvenné, a falu híres szülötte, Román Viktor szobrászművész nevét.

Az idei tábor egyik tematikája Szent Márton és az őt övező legendák lennének, a falu névadójának tiszteletére és a tavalyi Szent Márton Év tiszteletére. A másik tematika Szent Lászlóhoz és az őt övező legendák köré csoportosul, értelemszerűen kapcsolódva a Szent László Év programjaihoz. Egy harmadik, fakultatív tematika Antiokheai Szent Margit vértanú legendája.

Ez utóbbi két legenda freskója a régi, lebontott homoródszentmártoni unitárius templom falát díszítette, amelyeket szerencsére bontás előtt Huszka Józsefnek sikerült akvarellben megörökítenie.

Hargita Megyei Tanácsa segítségével emlékkönyvet is szeretnénk kiadni. A kereken negyvenéves tábor begyűjtött anyagából kiállítássorozat készül, ezt a község falvaiban tervezzük bemutatni a kultúrházakban és más közösségi terekben.

A meghirdetett tematikákban létrejövő alkotásokból egy nagyobb méretű zárókiállítást hozunk létre, amelyet az elkövetkező időszakban Erdély nagyobb városaiba és a magyarországi testvér-településekre, illetve Budapestre is elviszünk.

A Dávid Ferenc Ifjúsági Központ

Tervezett programok

Június 24.
A 40. Homoródszetmártoni Nemzetközi Alkotótábor Nyári Művésztelepének megnyitója; múltidéző kiállítás Maszelka János, Balázs Imre, id. Kedei Zoltán, Szécsi András és Gámentzy Zoltán munkáiból; délután 16.00 órától, a homoródszentmártoni Zoltán Aladár Művelődési Házban a Szent Korona másolatának bemutatása;

Július 1.
Szent-László ünnepség, 16.00 órától a Homoródszentmártoni Református Templomban;

Július 2.
Táborzáró ünnepség, 14.00 órától a Dávid Ferenc ifjúsági házban Beke István Ferenc-gitárművész, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia tanárának előadása, táborzáró kiállítás, ünnepi ebéd.

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

dr. Sata Attila kurátor,
a HMA elnöke